2010. december 14., kedd

Hogyan szívassuk magunkat, ha épp nincs jobb dolgunk (pt. I.)

Adott a következő alaphelyzet:
meg kell találnom egy fájlt, amiről tudom, hogy létezik, de nem tudom, hogy hol van.
Egyszerű, ugye? Ott a kereső a Windowsban meg ott a Total Commander, Alt-F7, oszt jó napot!

Majdnem. A helyzetet nehezíti ugyanis, hogy a fájl feltehetően nincs a laptopomon, hiszen az kb. két éves, a fájlt pedig régebben használtam utoljára. Na, akkor most mi legyen?

Első lépés: nagyjából mikori lehet a fájl?
Kis itt-ott turkálás eredményeképpen úgy néz ki, hogy kb. 2008 májusi lehet --> pipa

Második lépés: milyen gépet használtam akkor?
A helyzet tovább nehezedik, ugyanis 2008 májusában 3 gép volt a kezem alatt (+ a tanszéki, de azon biztos nincs):

  1. eddigi rövidke életem első számítógépe, ami jövő héten ünnepli 13. születésnapját, és ami prüszkölve ugyan, de működőképes (!)
  2. A kisöreg fekszik
  3. eddigi rövidke életem első laptopja, ami kb. 8 és fél évével a háta mögött már szintén iskolás korban van
  4. Portocom FreeBook - valaha jó volt ám!
  5. egy kb. 6 éves asztali PC, amit átmeneti megoldásként sikerült megvásárolni annak idején (ezt most inkább nem fotóznám)

Természetesen az összes gép olyan lassú, mint a törött lábú tetű...fasza.

Harmadik lépés: nézzük, mi van rajtuk?
Persze azt leszámítva, hogy mindegyiken Windows+Linux (hiába no, érdeklődő gyerek voltam mindig is):

  • Laptop check: fail :(
  • 13-éves check: fail :(
  • 8 és fél éves nem check, mert már jó ideje nem tudtam beizzítani: fail :(

Három és feledik lépés: tutira azon a gépen lesz, amelyik nem indul, tehát a merevlemezt keltsük életre!
(külön pikáns, hogy az a lemez biztosan nem százas, mert már volt vele gond régebben).

Na tehát: ehhez a művelethez adott két laptop és egy 13 éves gép a Pentium 200MMX/128M SD-RAM "sarokparaméterekkel", ami néha alaplapi érintkezési hiba, néha egy-egy kábel rossz napja miatt gyakran játszik bújócskát. Kivéve, ha nem bolygatom fizikailag.

No de kérdem én: akkor most hogy a búbánatos úristenbe leheljem életre ezt a nyamvadt merevlemezt, ha a laptopba nem tudom beletuszkolni (külső merevlemeztartó nem játszik az éjszaka kellős közepén), a kisöreg meg néha attól megfekszik, ha arrébb rakom, egy plusz HDD tutira megfekteti. Megfektette. No persze nem elsőre, először még a pofámba röhögött, hogy csak egy lemezt lát - anyád! Ezek után csend (illetve éktelen zaj, olyasmi, mint amit 13 éves halál poros ventilátorok tudnak leadni) és hullaszag, se kép se hang (illetve még mindig a propellerzaj).

A kisöreg belső szervei (szanálás után)
Szuper, akkor dolgok átmozgat, ki tudja mi moccant el egy fél millimétert, kb. 20 próba után: semmi. Nagy sokára videókártya (pff) átpakolása után van életjel, mindkét lemez játszik (akarom írni látszik, de így már játszik is), szóval mehet a menet. Linux bebootol, ezer meg egy indítási hibaüzenet ignorál, bejelentkezési promptot vár...nagyszerű, meg is lennénk. Ja. Meg.

Negyedik lépés: vinyó él, akkor keressük meg, amit akarunk!
Na, hát itt ugye először azonosítani kellene néhány adattárolásra használt partíciót (van ezen a mocskon vagy 7, mert mint említettem, érdeklődő gyerek voltam). Szóba jöhet ebből kb. 4. Na, akkor gyerünk, egyesével felcsatol, áttúr, nem talál, lecsatol, végjelig ismétli, nem találta, elkeseredik :(

Ötödik lépés: keressünk csak tovább bátran! Meg kell annak lennie, nem veszhet el az csak úgy!
Na jó, akkor jöhetnek a kevésbé kézenfekvő helyek: csomagolt fájlok, miegymás. Túr, túr vakond módjára, sehun sámli. Remek. Egyszer csak: "hopika!" és "kurvaanyád, megvagy!" felkiáltások közepette szembesül a jó informatikus a virtuális lemezkép nevezetű csuda dologgal. Már nem a technológiával, hanem a felismeréssel, hogy ő már annak idején is használt ilyesmit, hiszen ugyebár annyira érdeklődő gyerek volt, hogy nemcsak az olyan alantas dolgokkal szeretett játszadozni, mint a particionálás vagy multiboot, hanem az olyan magasztosakkal is, mint a Vihtulaizáció (igen, így, ahisztokhatikusan). És tehmészetesen a vihtualizált köhnyezeteket volt szükséges máh annak idején is fejlesztéshe használni, nehogy valami nohmálisan meglegyen évek múltán.

Hatodik lépés: megvan a fájl, illetve az azt tartalmazó kb. 3Gb-os virtuális lemezkép - szedjük át valami értelmesebb gépre, amin használni is lehet.
A T400-as annyira kiváló jelöltnek ígérkezett, hogy nem is volt másik, így hát őt választottam célpontnak. Adatátviteli közegnek meg madzagot (vagy ahogy úri szaknikusok nevezik: vezetéket, esetleg: kábelt).

De miért csinálsz ilyet?

Na? Vajon miért? A legnagyobb (és egyben egyetlen) pendrive, ami a tulajdonomat képezi írd és mondd 256 megabita tárolására képes (illetve volt képes fénykorában, ami szintén volt vagy 6-7 éve, de az már elmúlt) - minek lenne nagyobb, úgysincs rá szükségem (és tényleg). A kisöregben CD író nyista (anno az olvasóra is hónapokig gyűjtögettem), szóval ez sem játszik. Ily' módon hát nem maradt más, mint a jó öreg hálózati kapcsolat. Sukárság, laptoppal összedug, IP-ket beállít pingel oda vissza, juhéé, végre siker!

Na jó, akkor mindenekelőtt másoljuk át ezt a gyönyörű lemezképet arra a merevlemezre, ami valószínűleg tovább fogja bírni a kis életét, mint az, amin eredetileg a fájl van. MC indít (szeretném látni, hogy hol tart), paneleket beállít, másolás indít, vár, dohányozni készül, vár még egy picit, és leszidja a szenteket az égből. Megállt a másolás, nem értem!? Meg! De nem ám, hogy csak úgy megállt, mint valami aprócska izé, hanem akkora vót az a megállás, mint egy óriási, hasáb alakú világűrszelet, akkora vót. Na mindegy, kapott egy resetet, hogy akkor sebaj, nem kezdünk el ide-oda másolgatni, hanem az eredeti helyéről húzzuk át hálózaton. Na ezt sikerült úgy kivitelezni, hogy kb. 30%-nál a kisöreg dobott egy kernel pánikot, legalábbis én annak hittem, de csodák csodájára tudta valahogy folytatni a másolást egy újracsatlakozás után, úgyhogy a kernel pánik is csak egy olyan gyanúsan közepeske forma lehetett. Sebaj, hadd szóljon, ami a csövön kifér! És akkor itt jöjjön, ami már nagyon kijár az eddigiek alapján:

Facepalm O\
A közvetlenül kiváltó ok? Ja, igen: régebbi (amolyan 13 éves forma) gépekben mekkora volt jellemzően a max. sávszélesség? Igen, 10Mbit. Ez mit jelent? Azt, hogy az adat valami hihetetlen lassan, jóformán csordogálva érkezik a mádzágon. 800kbyte/sec. Ennyit mutatott. Meg azt, hogy van még hátra egy óra. Hogy rohadnál meg! Nem baj, kivárjuk.

Kivártuk: kb. úgy a felénél ismét összefosta magát a kisöreg (hasáb alakban), úgyhogy ugrott a másolás.

Hetedik lépés: reményvesztett próbálkozások, azaz a "hátha majd most".
OK, akkor tegyük fel, hogy nem megy a hosszú fájlok másolása, nyilván egyhuzamban nem lehet olyan sokat kibírni. Daraboljuk szét azt a vackot: fail. Próbáljuk akkor nem darabolva, csak simán egy gépen belül, még egyszer, hátha: fail, na még egyszer, hátha most: fail.

Nos, hát itt tartunk most az "Operation: Hunt for the lost file" című hadműveletben. Holnap még próbálkozok egy-két dologgal, mert bizztosss vagyokkk bennne, hogy otttt van a lemeképbennnn, de a mai eredmény egyelőre LostFile vs. Kaszi : 1-0, azaz:


Na, most akkor elszívok egy cigit, és elhúzok aludni, mielőtt még csúnyákat irkálnék...még jó, hogy időben le akartam feküdni.

byez