A következő címkéjű bejegyzések mutatása: install. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: install. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. október 21., kedd

vmWare lemezképek alakítása VirtualBox lemezképekké

Ahogy írtam, most VirtualBox-szal játszadozok. A kolléga a kért virtuális gépet vmWare alatt csinálta meg, és ha használni akarom VirtualBox alatt (mint már korábban írtam, nem a grafikus változat, hanem a parancssoros), akkor át kell alakítanom a a vmWare merevlemez-képeit a VirtualBox által kezelhetővé (VDI). Ami még bonyolította a dolgot, hogy nem egy darab virtuális lemezkép-fájl volt, hanem több. A következőképpen ment a dolog:
  1. Össze kell fésülni a különböző virtuális képfájlokat egybe. Ehhez szükség van a vmWare Server nevű termékre, ami regisztráció után ingyenesen letölthető. Ha megvan, akkor le kell futtatni a
    vmware-vdiskmanager -r forráskép.vmdk -t 2 célkép.vmdk
    parancsot, ahol a forráskép annak a képfájlnak a neve, ami összefogja a többit, a célkép pedig annak a lemezkép-fájlnak neve, amelyet újonnan hozunk létre, és tartalmazni fogja az összes korábbi lemezkép tartalmat összefésülve. (A konvertálás eltart egy darabig...)
  2. Ezután szükségünk van a vditool nevezetű eszközre, ami szabadon letölthető. Ezt az
    LD_LIBRARY_PATH=/usr/lib/virtualbox ./vditool DD vboxfile.vdi rawfile.vmdk
    módon tudjuk futtatni (nekem előtte még kellett egy
    aptitude install libstdc++5
    is, mert a 6-os volt az egyetlen, illetve valószínűleg futtathatóvá kell tenni a vditoolt egy
    chmod u+x vditool
    paranccsal). A vboxfile.vdi az újonnan létrehozni kívánt fájl neve, amit a VirtualBox-szal meg akarunk etetni, a rawfile.vmdk pedig az a nagyméretű lemezképfájl, amit a vmware-vdiskmanager létrehozott.
    Hozzátenném: a vditool futása is elég sokáig tart...

Ennyi a konverzióról. A beüzemelés sem zökkenőmentes, mert eléggé tetűlassú a virtuális gép konzolos távoli asztali (VRDP) használata, de némi türelemmel sikerült a lemezképen lévő Windows-t beállítani úgy, hogy ő is kezeljen távoli kapcsolatot, ne csak a VirtualBox. Így már használható lett.

Debian, VirtualBox

Ma kaptam egy "blade" szervert "játszani". Ezen fognak ezentúl futni a fontosabb alkalmazásaink, mert ez kellően stabilnak tűnik a maga 4G memóriájával és 4 processzormagjával (tudom, hogy ma már sok helyen asztali konfigurációk is tudják ezt a teljesítményt, de azért ez mégiscsak több, mint a munkaállomásaink és eddigi szervereink).
Jelenleg az a döntés, hogy virtuális gépekben fognak futni a szerverek, erre a célra a VirtualBox nevű virtualizációs megoldást gondoltam felhasználni.

A szerveren alap a Debian, így egy gyors update után ment is a VirtualBox Open Source Edition telepítése a Debian repóból (testing, mivel általában ez is elég stabil ha egyszer felmegy). Felhasználók beállítva, sallala, pöttypötty. Az első virtuális gépet sikerült is létrehozni remekül, csak éppen indítani nem lehetett. Remek. Csepp internet-túrás után meglett a megoldás, szuper (ha ne adj' isten valaki nem bírná ki: a module-assistant-tal kell neki kernelmodult fordítani :)) indult is a virtuális gép.
Igen ám,
de nekem nem sima asztali környezetbe kellene, hanem úgy szeretném futtatni a gépeket, hogy ne kelljen hozzá grafikus felület. Ennek a módja szépen le is van írva a VirtualBox dokumentációjában, épp csak arra kellett némi idő, hogy rájöjjek: VirtualBox OSE != VirtualBox (értsd: nem egyenlő), ugyanis a nyílt forrású változat némileg redukált képességekkel bír. Fasza! OSE letúr, VirtualBox bináris (nem nyílt forrású) debian repository hozzáad, aptitude update/install után már ment is a kicsike. Szuperül megy a fejetlen (headless :), azaz nincs grafikus kimenete a futtató gépen) mód is, minden nagyon szép, jó, mindennel meg vagyok elégedve. Most már mehetnek a telepítések ezerrel, mert jövő héten C@R Project Review Meeting, és addigra minden fogaskeréknek a megfelelően kell forognia...meglátjuk ;)

2007. május 28., hétfő

Ubuntu Feisty az új családi gépen

Nemrég érkezett meg az új családi gép (azért családi, mert otthon van, elsősorban pedig Édesanyám használja), amivel mondhatom nagyon jó vásárt csináltam. A gép alapja egy ASUS V3-M2V890 barebone gép. Azért nagyon jó, mert nincs benne semmi fölösleg, ezért kicsi a ház, sokkal csinosabb, mint egy nagy böhöm, agyonpakolt ATX ház. A gép leírása megtalálható a fenti linken, úgyhogy erről nem írok, csak a kedvencemről: a képen látható, hogy a ház elejének alján van egy kis szürke téglalap alakú műanyag, amin a power gomb is van. Na ez a kis téglalap felcsúsztatható, és felcsúsztatás esetén használhatóvá válik a két előlapi USB foglalat, be- és kimenet a mikrofonnak, illetve fejhallgatónak, a reset gomb, (illetve pöcök, ami be van süllyesztve) a power gomb nyers változata valamint kitörhető helyek további USB foglalatoknak és egy 1394 foglalatnak. Igaz, hogy sok házon van ez hasonlóan megoldva, de nekem ilyenem még nem volt, és tényleg nagyon jó, hogy amennyiben nincs szükség másra, mint a power gombra, akkor nem csúnyálkodik ezer meg egy előlapi foglalat.

A másik jó dolog, — bár ez nem a gép érdeme — hogy végre meg lehetett szabadulni egy viszonylag vastag UTP kábeltől annélkül, hogy az Internet ugrott volna. Ezt úgy sikerült megoldani, hogy míg korábban a gép elődjéhez az imént említett kábel futott, addig az új gép kapott egy ASUS WL-138G wireless kártyát (nem vagyok ASUS mániás, csak így alakult, egyébként pedig a kártya már korábban megvolt :) ).

No, de most nem is az a lényeg, hogy milyen a gép, mert abban nincs hiba, inkább az Ubuntu tapasztalataimat írnám le.

Ott indult az egész dolog, hogy mindenképpen kell a gépre valamilyen Linux disztribúció is. Én a Debianban vagyok otthon, így előre el volt döntve, hogy vagy Debian lesz, vagy pedig Ubuntu, mert ugyebár az is Debian alapú. Azért lett Ubuntu végül, mert szerettem volna kipróbálni, hogy out-of-the-box mennyire jól támogatja a gépet (beleértve az AMD Athlon64 3000+-t is). Van korábbi (Dapper) Ubuntu telepítő CD-m, mert korábban rendeltem ingyenes készletet, de nem voltam benne biztos, hogy az ki tudja használni a 64-bites processzort, ezért inkább letöltöttem egy Ubuntu Feisty (7.04) 64-bites telepítő CD-képfájlt, majd kiírtam, és újraindítottam a gépet, hogy telepítsek.

Szerencsére az általam letöltött változatnak szöveges módú telepítője van, ezért nem kellett végigvárni, míg bootol egyet live CD-ről, aztán meg telepíteni, hanem rögtön kezdődhetett a telepítés. Normálisan lefutott a telepítő, semmi probléma nem jelentkezett, még a SATA HDD-t is elsőre megette. Egyetlen apróbb gond volt, ami viszont inkább a lustaságomnak köszönhető, nem pedig az Ubuntunak. Én ugyanis úgy telepítettem, hogy a hálózati kapcsolat az legfeljebb vezeték nélküli lehetett volna, mert a fentebb is említett kábelt már egy hete felszámoltam, és nem volt kedvem kihúzogatni megint. Ez még nem is lett volna gond, csakhogy a wifi kártyák legtöbbjét nem lehet ám csak úgy telepíteni, mert kell hozzá a firmware megfelelő változata, ami jogi okokból nem lehet az Ubuntu telepítő CD-n, hanem azt netről lehet lehúzni telepítés során. Nálam egy Broadcom chipsettel ellátott kártya van, és már sikeresen telepítettem Szegeden Debian alá, rögtön tudtam, hogy le kell tölteni a bcm43xx-fwcutter csomagot, ami gyakorlatilag megoldja a problémát. Ezt azonban csak a saját gépemről tudtam megtenni, hiszen csak azon volt kapcsolat. Az ily módon letöltött firmware-t visszamásolva az új gépre rögtön ment is a wifi, és vele együtt az internet is, egyedül azt nem tudtam még megoldani, hogy hogyan lehet elegánsan kapcsolódni a grafikus felületről, mégpedig automatikusan. Ezt a saját gépemen úgy csináltam, hogy egy init script végzi a csatlakozást, de szeretnék rájönni, hogy az átlagfelhasználó szempontjából ez hogy is nézne ki.

Ezen kívül az ég adta világon más gondom nem volt!

Szóval használjon mindenki Ubuntut, aki érez magában egy kis kalandvágyat, és van hozzá egy normális gépe, mert jó!