Hogyan szívassuk magunkat, ha épp nincs jobb dolgunk (pt. I.)

Adott a következő alaphelyzet:

meg kell találnom egy fájlt, amiről tudom, hogy létezik, de nem tudom, hogy hol van.

Egyszerű, ugye? Ott a kereső a Windowsban meg ott a Total Commander, Alt-F7, oszt jó napot!

Majdnem. A helyzetet nehezíti ugyanis, hogy a fájl feltehetően nincs a laptopomon, hiszen az kb. két éves, a fájlt pedig régebben használtam utoljára. Na, akkor most mi legyen?

Első lépés: nagyjából mikori lehet a fájl?

Kis itt-ott turkálás eredményeképpen úgy néz ki, hogy kb. 2008 májusi lehet --> pipa

Második lépés: milyen gépet használtam akkor?

A helyzet tovább nehezedik, ugyanis 2008 májusában 3 gép volt a kezem alatt (+ a tanszéki, de azon biztos nincs):

1. eddigi rövidke életem első számítógépe, ami jövő héten ünnepli 13. születésnapját, és ami prüszkölve ugyan, de működőképes (!)
   



A kisöreg fekszik

2. eddigi rövidke életem első laptopja, ami kb. 8 és fél évével a háta mögött már szintén iskolás korban van



Portocom FreeBook - valaha jó volt ám!

3. egy kb. 6 éves asztali PC, amit átmeneti megoldásként sikerült megvásárolni annak idején (ezt most inkább nem fotóznám)

Természetesen az összes gép olyan lassú, mint a törött lábú tetű...fasza.

Harmadik lépés: nézzük, mi van rajtuk?

Persze azt leszámítva, hogy mindegyiken Windows+Linux (hiába no, érdeklődő gyerek voltam mindig is):

• Laptop check: fail :(
• 13-éves check: fail :(
• 8 és fél éves nem check, mert már jó ideje nem tudtam beizzítani: fail :(

Három és feledik lépés: tutira azon a gépen lesz, amelyik nem indul, tehát a merevlemezt keltsük életre!

(külön pikáns, hogy az a lemez biztosan nem százas, mert már volt vele gond régebben).

Na tehát: ehhez a művelethez adott két laptop és egy 13 éves gép a Pentium 200MMX/128M SD-RAM "sarokparaméterekkel", ami néha alaplapi érintkezési hiba, néha egy-egy kábel rossz napja miatt gyakran játszik bújócskát. Kivéve, ha nem bolygatom fizikailag.

No de kérdem én: akkor most hogy a búbánatos úristenbe leheljem életre ezt a nyamvadt merevlemezt, ha a laptopba nem tudom beletuszkolni (külső merevlemeztartó nem játszik az éjszaka kellős közepén), a kisöreg meg néha attól megfekszik, ha arrébb rakom, egy plusz HDD tutira megfekteti. Megfektette. No persze nem elsőre, először még a pofámba röhögött, hogy csak egy lemezt lát - anyád! Ezek után csend (illetve éktelen zaj, olyasmi, mint amit 13 éves halál poros ventilátorok tudnak leadni) és hullaszag, se kép se hang (illetve még mindig a propellerzaj).

A kisöreg belső szervei (szanálás után)

Szuper, akkor dolgok átmozgat, ki tudja mi moccant el egy fél millimétert, kb. 20 próba után: semmi. Nagy sokára videókártya (pff) átpakolása után van életjel, mindkét lemez játszik (akarom írni látszik, de így már játszik is), szóval mehet a menet. Linux bebootol, ezer meg egy indítási hibaüzenet ignorál, bejelentkezési promptot vár...nagyszerű, meg is lennénk. Ja. Meg.

Negyedik lépés: vinyó él, akkor keressük meg, amit akarunk!

Na, hát itt ugye először azonosítani kellene néhány adattárolásra használt partíciót (van ezen a mocskon vagy 7, mert mint említettem, érdeklődő gyerek voltam). Szóba jöhet ebből kb. 4. Na, akkor gyerünk, egyesével felcsatol, áttúr, nem talál, lecsatol, végjelig ismétli, nem találta, elkeseredik :(

Ötödik lépés: keressünk csak tovább bátran! Meg kell annak lennie, nem veszhet el az csak úgy!

Na jó, akkor jöhetnek a kevésbé kézenfekvő helyek: csomagolt fájlok, miegymás. Túr, túr vakond módjára, sehun sámli. Remek. Egyszer csak: "hopika!" és "kurvaanyád, megvagy!" felkiáltások közepette szembesül a jó informatikus a virtuális lemezkép nevezetű csuda dologgal. Már nem a technológiával, hanem a felismeréssel, hogy ő már annak idején is használt ilyesmit, hiszen ugyebár annyira érdeklődő gyerek volt, hogy nemcsak az olyan alantas dolgokkal szeretett játszadozni, mint a particionálás vagy multiboot, hanem az olyan magasztosakkal is, mint a Vihtulaizáció (igen, így, ahisztokhatikusan). És tehmészetesen a vihtualizált köhnyezeteket volt szükséges máh annak idején is fejlesztéshe használni, nehogy valami nohmálisan meglegyen évek múltán.

Hatodik lépés: megvan a fájl, illetve az azt tartalmazó kb. 3Gb-os virtuális lemezkép - szedjük át valami értelmesebb gépre, amin használni is lehet.

A T400-as annyira kiváló jelöltnek ígérkezett, hogy nem is volt másik, így hát őt választottam célpontnak. Adatátviteli közegnek meg madzagot (vagy ahogy úri szaknikusok nevezik: vezetéket, esetleg: kábelt).

De miért csinálsz ilyet?

Na? Vajon miért? A legnagyobb (és egyben egyetlen) pendrive, ami a tulajdonomat képezi írd és mondd 256 megabita tárolására képes (illetve volt képes fénykorában, ami szintén volt vagy 6-7 éve, de az már elmúlt) - minek lenne nagyobb, úgysincs rá szükségem (és tényleg). A kisöregben CD író nyista (anno az olvasóra is hónapokig gyűjtögettem), szóval ez sem játszik. Ily' módon hát nem maradt más, mint a jó öreg hálózati kapcsolat. Sukárság, laptoppal összedug, IP-ket beállít pingel oda vissza, juhéé, végre siker!

Na jó, akkor mindenekelőtt másoljuk át ezt a gyönyörű lemezképet arra a merevlemezre, ami valószínűleg tovább fogja bírni a kis életét, mint az, amin eredetileg a fájl van. MC indít (szeretném látni, hogy hol tart), paneleket beállít, másolás indít, vár, dohányozni készül, vár még egy picit, és leszidja a szenteket az égből. Megállt a másolás, nem értem!? Meg! De nem ám, hogy csak úgy megállt, mint valami aprócska izé, hanem akkora vót az a megállás, mint egy óriási, hasáb alakú világűrszelet, akkora vót. Na mindegy, kapott egy resetet, hogy akkor sebaj, nem kezdünk el ide-oda másolgatni, hanem az eredeti helyéről húzzuk át hálózaton. Na ezt sikerült úgy kivitelezni, hogy kb. 30%-nál a kisöreg dobott egy kernel pánikot, legalábbis én annak hittem, de csodák csodájára tudta valahogy folytatni a másolást egy újracsatlakozás után, úgyhogy a kernel pánik is csak egy olyan gyanúsan közepeske forma lehetett. Sebaj, hadd szóljon, ami a csövön kifér! És akkor itt jöjjön, ami már nagyon kijár az eddigiek alapján:

Facepalm O\

A közvetlenül kiváltó ok? Ja, igen: régebbi (amolyan 13 éves forma) gépekben mekkora volt jellemzően a max. sávszélesség? Igen, 10Mbit. Ez mit jelent? Azt, hogy az adat valami hihetetlen lassan, jóformán csordogálva érkezik a mádzágon. 800kbyte/sec. Ennyit mutatott. Meg azt, hogy van még hátra egy óra. Hogy rohadnál meg! Nem baj, kivárjuk.

Kivártuk: kb. úgy a felénél ismét összefosta magát a kisöreg (hasáb alakban), úgyhogy ugrott a másolás.

Hetedik lépés: reményvesztett próbálkozások, azaz a "hátha majd most".

OK, akkor tegyük fel, hogy nem megy a hosszú fájlok másolása, nyilván egyhuzamban nem lehet olyan sokat kibírni. Daraboljuk szét azt a vackot: fail. Próbáljuk akkor nem darabolva, csak simán egy gépen belül, még egyszer, hátha: fail, na még egyszer, hátha most: fail.

Nos, hát itt tartunk most az "Operation: Hunt for the lost file" című hadműveletben. Holnap még próbálkozok egy-két dologgal, mert bizztosss vagyokkk bennne, hogy otttt van a lemeképbennnn, de a mai eredmény egyelőre LostFile vs. Kaszi : 1-0, azaz:

Na, most akkor elszívok egy cigit, és elhúzok aludni, mielőtt még csúnyákat irkálnék...még jó, hogy időben le akartam feküdni.

byez

vmWare lemezképek alakítása VirtualBox lemezképekké

Ahogy írtam, most VirtualBox-szal játszadozok. A kolléga a kért virtuális gépet vmWare alatt csinálta meg, és ha használni akarom VirtualBox alatt (mint már korábban írtam, nem a grafikus változat, hanem a parancssoros), akkor át kell alakítanom a a vmWare merevlemez-képeit a VirtualBox által kezelhetővé (VDI). Ami még bonyolította a dolgot, hogy nem egy darab virtuális lemezkép-fájl volt, hanem több. A következőképpen ment a dolog:

1. Össze kell fésülni a különböző virtuális képfájlokat egybe. Ehhez szükség van a vmWare Server nevű termékre, ami regisztráció után ingyenesen letölthető. Ha megvan, akkor le kell futtatni a
   

   vmware-vdiskmanager -r forráskép.vmdk -t 2 célkép.vmdk

   parancsot, ahol a forráskép annak a képfájlnak a neve, ami összefogja a többit, a célkép pedig annak a lemezkép-fájlnak neve, amelyet újonnan hozunk létre, és tartalmazni fogja az összes korábbi lemezkép tartalmat összefésülve. (A konvertálás eltart egy darabig...)
   
2. Ezután szükségünk van a vditool nevezetű eszközre, ami szabadon letölthető. Ezt az
   

   LD_LIBRARY_PATH=/usr/lib/virtualbox ./vditool DD vboxfile.vdi rawfile.vmdk

   módon tudjuk futtatni (nekem előtte még kellett egy
   

   aptitude install libstdc++5

   is, mert a 6-os volt az egyetlen, illetve valószínűleg futtathatóvá kell tenni a vditoolt egy
   

   chmod u+x vditool

   paranccsal). A vboxfile.vdi az újonnan létrehozni kívánt fájl neve, amit a VirtualBox-szal meg akarunk etetni, a rawfile.vmdk pedig az a nagyméretű lemezképfájl, amit a vmware-vdiskmanager létrehozott.
   Hozzátenném: a vditool futása is elég sokáig tart...
   
   

Ennyi a konverzióról. A beüzemelés sem zökkenőmentes, mert eléggé tetűlassú a virtuális gép konzolos távoli asztali (VRDP) használata, de némi türelemmel sikerült a lemezképen lévő Windows-t beállítani úgy, hogy ő is kezeljen távoli kapcsolatot, ne csak a VirtualBox. Így már használható lett.

Debian, VirtualBox

Ma kaptam egy "blade" szervert "játszani". Ezen fognak ezentúl futni a fontosabb alkalmazásaink, mert ez kellően stabilnak tűnik a maga 4G memóriájával és 4 processzormagjával (tudom, hogy ma már sok helyen asztali konfigurációk is tudják ezt a teljesítményt, de azért ez mégiscsak több, mint a munkaállomásaink és eddigi szervereink).
Jelenleg az a döntés, hogy virtuális gépekben fognak futni a szerverek, erre a célra a VirtualBox nevű virtualizációs megoldást gondoltam felhasználni.

A szerveren alap a Debian, így egy gyors update után ment is a VirtualBox Open Source Edition telepítése a Debian repóból (testing, mivel általában ez is elég stabil ha egyszer felmegy). Felhasználók beállítva, sallala, pöttypötty. Az első virtuális gépet sikerült is létrehozni remekül, csak éppen indítani nem lehetett. Remek. Csepp internet-túrás után meglett a megoldás, szuper (ha ne adj' isten valaki nem bírná ki: a module-assistant-tal kell neki kernelmodult fordítani :)) indult is a virtuális gép.

Igen ám,

de nekem nem sima asztali környezetbe kellene, hanem úgy szeretném futtatni a gépeket, hogy ne kelljen hozzá grafikus felület. Ennek a módja szépen le is van írva a VirtualBox dokumentációjában, épp csak arra kellett némi idő, hogy rájöjjek: VirtualBox OSE != VirtualBox (értsd: nem egyenlő), ugyanis a nyílt forrású változat némileg redukált képességekkel bír. Fasza! OSE letúr, VirtualBox bináris (nem nyílt forrású) debian repository hozzáad, aptitude update/install után már ment is a kicsike. Szuperül megy a fejetlen (headless :), azaz nincs grafikus kimenete a futtató gépen) mód is, minden nagyon szép, jó, mindennel meg vagyok elégedve. Most már mehetnek a telepítések ezerrel, mert jövő héten C@R Project Review Meeting, és addigra minden fogaskeréknek a megfelelően kell forognia...meglátjuk ;)

Ubuntu Feisty az új családi gépen

Nemrég érkezett meg az új családi gép (azért családi, mert otthon van, elsősorban pedig Édesanyám használja), amivel mondhatom nagyon jó vásárt csináltam. A gép alapja egy ASUS V3-M2V890 barebone gép. Azért nagyon jó, mert nincs benne semmi fölösleg, ezért kicsi a ház, sokkal csinosabb, mint egy nagy böhöm, agyonpakolt ATX ház. A gép leírása megtalálható a fenti linken, úgyhogy erről nem írok, csak a kedvencemről: a képen látható, hogy a ház elejének alján van egy kis szürke téglalap alakú műanyag, amin a power gomb is van. Na ez a kis téglalap felcsúsztatható, és felcsúsztatás esetén használhatóvá válik a két előlapi USB foglalat, be- és kimenet a mikrofonnak, illetve fejhallgatónak, a reset gomb, (illetve pöcök, ami be van süllyesztve) a power gomb nyers változata valamint kitörhető helyek további USB foglalatoknak és egy 1394 foglalatnak. Igaz, hogy sok házon van ez hasonlóan megoldva, de nekem ilyenem még nem volt, és tényleg nagyon jó, hogy amennyiben nincs szükség másra, mint a power gombra, akkor nem csúnyálkodik ezer meg egy előlapi foglalat.

A másik jó dolog, — bár ez nem a gép érdeme — hogy végre meg lehetett szabadulni egy viszonylag vastag UTP kábeltől annélkül, hogy az Internet ugrott volna. Ezt úgy sikerült megoldani, hogy míg korábban a gép elődjéhez az imént említett kábel futott, addig az új gép kapott egy ASUS WL-138G wireless kártyát (nem vagyok ASUS mániás, csak így alakult, egyébként pedig a kártya már korábban megvolt :) ).

No, de most nem is az a lényeg, hogy milyen a gép, mert abban nincs hiba, inkább az Ubuntu tapasztalataimat írnám le.

Ott indult az egész dolog, hogy mindenképpen kell a gépre valamilyen Linux disztribúció is. Én a Debianban vagyok otthon, így előre el volt döntve, hogy vagy Debian lesz, vagy pedig Ubuntu, mert ugyebár az is Debian alapú. Azért lett Ubuntu végül, mert szerettem volna kipróbálni, hogy out-of-the-box mennyire jól támogatja a gépet (beleértve az AMD Athlon64 3000+-t is). Van korábbi (Dapper) Ubuntu telepítő CD-m, mert korábban rendeltem ingyenes készletet, de nem voltam benne biztos, hogy az ki tudja használni a 64-bites processzort, ezért inkább letöltöttem egy Ubuntu Feisty (7.04) 64-bites telepítő CD-képfájlt, majd kiírtam, és újraindítottam a gépet, hogy telepítsek.

Szerencsére az általam letöltött változatnak szöveges módú telepítője van, ezért nem kellett végigvárni, míg bootol egyet live CD-ről, aztán meg telepíteni, hanem rögtön kezdődhetett a telepítés. Normálisan lefutott a telepítő, semmi probléma nem jelentkezett, még a SATA HDD-t is elsőre megette. Egyetlen apróbb gond volt, ami viszont inkább a lustaságomnak köszönhető, nem pedig az Ubuntunak. Én ugyanis úgy telepítettem, hogy a hálózati kapcsolat az legfeljebb vezeték nélküli lehetett volna, mert a fentebb is említett kábelt már egy hete felszámoltam, és nem volt kedvem kihúzogatni megint. Ez még nem is lett volna gond, csakhogy a wifi kártyák legtöbbjét nem lehet ám csak úgy telepíteni, mert kell hozzá a firmware megfelelő változata, ami jogi okokból nem lehet az Ubuntu telepítő CD-n, hanem azt netről lehet lehúzni telepítés során. Nálam egy Broadcom chipsettel ellátott kártya van, és már sikeresen telepítettem Szegeden Debian alá, rögtön tudtam, hogy le kell tölteni a bcm43xx-fwcutter csomagot, ami gyakorlatilag megoldja a problémát. Ezt azonban csak a saját gépemről tudtam megtenni, hiszen csak azon volt kapcsolat. Az ily módon letöltött firmware-t visszamásolva az új gépre rögtön ment is a wifi, és vele együtt az internet is, egyedül azt nem tudtam még megoldani, hogy hogyan lehet elegánsan kapcsolódni a grafikus felületről, mégpedig automatikusan. Ezt a saját gépemen úgy csináltam, hogy egy init script végzi a csatlakozást, de szeretnék rájönni, hogy az átlagfelhasználó szempontjából ez hogy is nézne ki.

Ezen kívül az ég adta világon más gondom nem volt!

Szóval használjon mindenki Ubuntut, aki érez magában egy kis kalandvágyat, és van hozzá egy normális gépe, mert jó!